Vissza
Blog

Elektromos jármű a FOXPOST flottában


Történelmi pillanat a FOXPOST számára, átvettük az első teljesen elektromos meghajtású teherautónkat.

Ez a legelső MAN eTGE modell ami forgalomba kerül Magyarországon. Büszkék vagyunk rá, hogy a legkisebb kibocsájtással, 0,20 kg/parcel (CO2e) szállítjuk csomagjainkat. Ezzel az új elektromos járművel még ezt az értéket is tovább csökkenthetjük. Köszönjük Henzel Ádámnak, Hoyos Györgynek és Ujcz Ibolyának, hogy az átadáson részt vettek.

 

 

„Meglévő flottánkat szerettük volna korszerűbbé és megbízhatóbbá tenni, ezért kerestünk új lehetőségeket. Egyik sofőrünk javaslatára vettük fel a kapcsolatot az MAN Kft. szakembereivel. Az általuk biztosított tesztjármű meggyőző eredményeket produkált, így már tavaly vásároltunk TGE furgonokat” – mondta el Bengyel Ádám, a csomagautomatákat üzemeltető cég ügyvezető igazgatója. 

Forrás: truck.man.eu

 

 

„Ebben az évben közel 2 millió csomagot szállítunk majd, ami rekord a cég életében. Ezek jelentős részét Budapesten, ahol az új elektromos furgonunk is dolgozik. Izgalmas projektként tekintünk az ország első ilyen járművének üzemeltetésére. Ugyan a MAN szakemberei komoly háttérszámításokkal segítették a döntésünket, mégis egy új, eddig ismeretlen utat járunk be együtt. Járműveink többsége napi 400–600 kilométert fut, így kiemelten fontos szempont volt a döntéskor kényelem és a biztonság. Természetesen az elektromos furgon ilyen hatótávolsággal nem rendelkezik, Budapesten és agglomerációjában viszont a tervek szerint így is két műszakban dolgozik majd. Ez azt jelenti, hogy naponta kétszer 80–90 kilométert tesz meg” – árulta el az ügyvezető.

Forrás: piacesprofit.hu