Vissza
Blog

Együttműködésben a jövő generációjáért


Büszkék vagyunk rá, hogy immár harmadik éve támogatjuk a most 20 éves Bátor Tábor Alapítvány munkáját.

Forrás: Bátor Tábor Alapítvány
 

Együttműködésünk két évvel ezelőtt kezdődött, a Bátor Tábor egyik önkéntese kereste fel a FOXPOST-ot. Mindig is fontos volt, hogy olyan társadalmi ügyek mellé álljunk, amelyek kiemelten kezelik a jövő generációjának támogatását.

Az alapítvány súlyos, krónikus beteg gyermekeknek szervez élményterápiás programlehetőségeket, nyári táborokat. Az elmúlt évek legnagyobb kihívását egyértelműen a személyes találkozással járó programok digitális térbe helyezése jelentette. Ehhez nyújtott segítséget a FOXPOST, az online programokhoz szükséges felszerelések beszerzésével, és szállításával.

A gyermekek támogatásán túl az együttműködés fontos részét képezi, hogy a FOXPOST szolgáltatásával könnyebbé vált az önkéntesek közötti kapcsolattartás, a felszerelések, eszközök mozgatása, az ünnepekhez kapcsolódó ajándékozás folyamata. Még a legszigorúbb lezárások idején is élő kapcsolatot tudtak fenntartani egymással a programszervezők és az egészségügyi intézmények.

A 2022-es évben az együttműködés bővítését tervezzük, a nagyjából 500 csomag szállításán felül további izgalmas projektekben fogunk közösen részt venni.

Kövessétek a híreket a Bátor Tábor és a FOXPOST oldalán is!