Vissza
Blog

Az ország kistavainak felmérése a FOXPOST-tal


Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai 2021-ben indították el a MyPond – Az én kistavam elnevezésű közcélú kutatási projektet, amelyben a FOXPOST is szerepet vállalt.

Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének beszámolója a projekt kapcsán:

"A külföldön már nagy sikerrel használt közösségi tudomány (citizen science) módszert szerettük volna használni, hogy minél több érdeklődőt be tudjunk vonni.

A projekt során a lakosság segítségével a kerti és városi kistavak élővilágát vizsgáljuk, illetve egy adatbázist hozunk létre több ütemben. A kerti tavak számos faj számára válnak egyre fontosabbá, hiszen természetes élőhelyeik fokozatosan eltűnnek a klímaváltozás és egyéb emberi tevékenység hatására. Ugyanakkor a saját kertünkben mi magunk is segíthetünk a biodiverzitás fenntartásában egy kistó kialakításával. Csapatunk arra keresi a választ, hogy milyen élőlényeknek kínálnak élőhelyet ezek a tavak, ezen belül kiemelten vizsgáljuk a hazánkban védett kétéltűek előfordulását, amelyek a kis kiterjedésű állóvizek rohamos csökkenésével a leginkább veszélyeztetettek. Ugyanakkor gyakran felmerülő kérdés, hogy ezek az ember által alkotott élőhelyek hozzájárulhatnak-e az invazív, emberi egészséget veszélyeztető fajok terjedéséhez, mint például a hazánkban egyre gyakrabban megjelenő ázsiai szúnyogok. Célunk mindezen kérdések vizsgálata környezeti DNS-módszerek segítségével, majd a kapott adatok és új eredmények széleskörű, leginkább közcélú kommunikációja, és gyakorlati tanácsok által a lakosság szemléletformálása.

A kutatás első lépéseként egy online kérdőív segítségével felmértük, hogy mennyi kerti tóval rendelkező lakos venne részt a közösségi mintavételben. A kérdőívet hatalmas érdeklődés fogadta, több mint 800 kerttulajdonos jelezte előzetesen az ország minden pontjáról, hogy szívesen adna nekünk mintát, hogy jobban megismerhessék saját kis kerti tavaikat. Ezáltal mi is nagyon fontos, eddig hiányzó alapadatokhoz jutottunk hozzá a lakosság segítségével és hozzájárulásával, pl. arra vonatkozóan, hogy milyen gyakori az élőhely-kezelés (pl. algaölő) alkalmazása, díszhalak telepítése, illetve hogy mennyire természetközeli a tavak kialakítása.

Második lépésben a lakosokhoz egy olyan mintavevő csomagot juttattunk el, amellyel saját maguk gyűjthették a vízkémiai és környezeti DNS alapú vizsgálatokhoz szükséges mintákat, így ők maguk is egy napra kutatókká válhattak. A visszapostázott minták feldolgozása pedig már a mi laboratóriumainkban történik. A projekt során használt környezeti DNS-alapú vizsgálatok a legkorszerűbb eszközök az ökológia és biodiverzitás-kutatás területén. A kistó vizéből a tó mikroszkopikus élőlények és DNS maradványok alapján akár több ezer élőlény jelenléte is kimutatható lesz. Országszerte több mint 350 érdeklődőt érhettünk el az Express One Hungary Kft. és a FoxPost Zrt. jóvoltából, hiszen a csomagok ki- és visszaszállítását térítésmentesen biztosították. A csomagok el- és visszajuttatása kutatásunk legkritikusabb eleme és olyan logisztikai kihívás volt, ami a Foxpost csomagautomaták használata nélkül megoldhatatlan lett volna.

A projekt már induláskor nagy nyilvánosságot és sajtóvisszhangot kapott (számos internetes hírportál foglalkozott a projekttel, pl. a Qubit vagy a Szeretlekmagyarország.hu). Az érdeklődő lakosság mellett számos szervezettel együttműködünk, mint például a Fővárosi Állat és Növénykert, Főkert, illetve a Füvészkert. A nyilvános eseményeken (pl. nyílt napok, Kutatók Éjszakája és más programokon) azt tapasztaljuk, hogy ezek a kis élőhelyek és élőviláguk sikerrel kelti fel az átlagemberek érdeklődését is, és rajtuk keresztül nyitottabbak az élővilág, a biodiverzitás védelmére is."

Ha bővebben olvasnál a MyPond – Az én kistavam kutatási projektről, akkor kattints az alábbi linkre: MyPond